Falkaszellem
Ha a harcos társaival együtt küzd, és valamelyik társának szintén van farkasa, akkor a farkasok lenyűgöző intelligenciával, egymást kisegítve fognak harcolni, szinte értik egymás gondolatait, és nemcsak mint pár különálló lény fogják támadni az ellenfelet/ellenfeleket. Csak olyan farkasok között működik ez a képesség, akik közül mind ismerik ezt a technikát.
Tanulási idő: 3 állatnevelés.
Acélfogak
A farkas fogai megkeményednek, így sokkal nagyobbat tud velük sebezni.
Tanulási idő: 4 állatnevelés.
Sólymok képességei:
Éjjeli szem
A sólyom teljes sötétségben (például egy barlangban vagy éjszaka) is látja az ellenfelet, így sokkal hatékonyabban tud kémkedni, vagy őrszemként funkcionálni.
Tanulási idő: 3 állatnevelés.
Szándékleolvasás
A sólyom a képesség segítségével homályosan érzékeli az ellenség gondolatait, érzéseit, és ezt telepatikus úton képes továbbítani a gazdájának.
Tanulási idő: 5 állatnevelés.
Hangyarémek képességei:
Hangyasav
A hangya hangyasavat lő az ellenfelére, akit így kilométerekről észlel, és tíz kilométeres szektorban megtalál, akárhova bújt az illető.
Tanulási idő: 3 állatnevelés.
Méreg
A hangya, ha sikeresen elkapta csáprágóival az ellenséget, akkor rágói hegyéből mérget fecskendez bele, ami szépen lassan lebénítja őt, így ha az illető nem vet véget gyorsan a harcnak, megbénul (az energiaszintje 0-ra csökken).
Tanulási idő: 5 állatnevelés.
Sasok képességei:
Tollövedék:
A sas a szárnyai végéből pengeéles tollövedékeket lő ki az ellenségre.
Tanulási idő: 4 állatnevelés.
Növekedés
A sas eredeti mérete többszörösére nő, így válva sokkal keményebb ellenféllé.
Tanulási idő: 6 állatnevelés.
Pokolkutyák képességei:
Vakító fénysugár
A pokolkutya tüze olyan fényesen kezd el világítani, hogy a környéken lévők alig látnak valamit. Tűz- és Villám népebeliekre kevésbe, Sötétség népebeliekre fokozottan hatásos.
Tanulási idő: 3 állatnevelés.
Tűzsáv
A pokolkutya egy vékonyabb sávban tüzet okád maga elé, ami megsebezheti az ellenfelet.
Tanulási idő: 5 állatnevelés.
Égő nyom
Ha a pokolkutya használja ezt a képességét, akkor minden lépése után hagyott lábnyoma helyén egy feltörő tűzoszlop lesz, amire csak ő immunis.
Tanulási idő: 6 állatnevelés.
Unikornisok képességei:
Szarv kilövése
Az unikornis nagy sebességgel kilövi a szarvát, ami nagy sebzést képes okozni. A kilőtt szarv hamar visszanő.
Tanulási idő: 4 állatnevelés.
Teleportáció
Az unikornis a képesség segítségével képessé válik teleportálni, így nagyon nehéz megsebezni, és könnyen az ellenfél lőtávolán belülre is kerülhet, ahonnan már csak egy jól irányzott lövés a szarvával...
Tanulási idő: 7 állatnevelés.
Hippogriffek képességei:
Acélcsőr
A hippogriff acélszerűvé keményíti a csőrét, amivel komolyabb sebzések kiosztására képes.
Tanulási idő: 4 állatnevelés.
Acélszárny
A hippogriff acélszerűvé keményíti a szárnyát, amivel így borzalmas sebzéseket tud kiosztani.
Tanulási idő: 5 állatnevelés.
Griffek képességei:
Energiagömb
A griff egy kisebb energiagömböt hoz létre, amit kilő az ellenség felé.
Tanulási idő: 4 állatnevelés.
Forgószél
A griff a szárnyaival egy kisebb forgószelet hoz létre, ami arrébb repítheti az ellenfelet.
Tanulási idő: 6 állatnevelés.
Energiapajzs
A griff egy energiapajzsot emel maga köré, ami megvédi a gyenge, és közepesen erős támadásoktól. Képes ezt az energiapajzsot kiterjeszteni, például hogy téged is megvédjen, de akkor sokkal gyengébb támadással is átüthetővé válik.
Tanulási idő: 8 állatnevelés.
Főnix képességei:
Gyógyítás
A főnix a könnyével képes lesz gyógyítani gazdája sebeit. Akár a mérget is ki tudja tisztítani a gazdája testéből, ha a sebet, ahol a méreg is bejutott, a könnyével meggyógyítja.
Tanulási idő: 6 állatnevelés.
Tűzspirál
A főnix az ellenség körül borzalmas erejű tűzfalat húz, ahonnan az ellenség csak borzalmas sérülések árán képes kijutni.
Tanulási idő: 8 állatnevelés.
Lávaemelkedés
A főnix suhint a szárnyaival, mire a földön mindenfelé egy vékony lávaréteg jelenik meg, ami egyre emelkedik. Ha valakit betemet a láva, az elvesztette a harcot, és az energiaszintje nullára csökken.
Tanulási idő: 10 állatnevelés.
Farkasrém képességei:
Teleportáció
A farkasrém ezzel a képességgel rendkívül könnyedén kitér az ellenfél támadásai elől.
Tanulási idő: 7 állatnevelés.
Sokszorosítás
A farkasrém a földre teszi mindkét kezét, és csöndben koncentrál vagy tíz másodpercig. Utána egy villám csap le mellé, és a villám helyén megjelenik egy hasonmása, aki ugyanolyan erős, mint ő, és teljes erőbedobással segíti a harcban. Ez a képesség alkalmanként maximum egyszer használható.
Tanulási idő: 8 állatnevelés.
Villámok mezeje
A farkasrém felemeli mindkét kezét az ég felé, és a felemelt kezeiből egy-egy folyamatos, vékony sárga sugarat lő föl, ami eltart vagy fél percig. Amikor befejezte, felordít, és a harctéren mindenfelé villámok csapnak a földbe körülötte, és minden villám után a becsapódás helyén egy csontkéz marad, ami ha elkapja az ellenséget, akkor nem ereszti.
Tanulási idő: 12 állatnevelés.
Sárkány képességei:
Tűzszárnyak
A sárkány eredeti szárnyai visszahúzódnak, és forró lángokból álló szárnyak jelennek meg az oldalán, amikkel sokkal gyorsabban képes közlekedni, és még meg is sebezhetik az ellenfelet.
Tanulási idő: 7 állatnevelés.
Tűzörvény
A sárkány borzalmas erejű tűzörvényt zúdít a torkából az ellenségre.
Tanulási idő: 8 állatnevelés.
A tűz gyilkos börtöne
A sárkány az ellenség köré egy hatalmas lángfalat emel, ami elég gyorsan elkezd zsugorodni, így ha az ellenség, amíg nem vette teljesen körbe a láng, nem szökött ki a lángfalak közül, valószínűleg elveszíti a harcot.
Tanulási idő: 12 állatnevelés.